Október valamely napjának hajnalán vetett horgonyt. Alkonyatkor
Abenhakán berontott Allaby házába. A rémület uralkodott el rajta; alig
tudta kinyögni, hogy Zaid már bejutott a labirintusba, a rabszolgája meg az
oroszlán elpusztult. Komolyan kérdezte, vajon nem tudná-e megvédelmezni
a hatóság. Mielőtt Allaby válaszolhatott volna, távozott, mintha ugyanaz a
rettegés sodorná magával, mely idehozta a házba másodszor és egyben
utoljára. Könyvtárának magányában Allaby döbbenten gondolt rá, hogy ez
az ijedt ember Szudánban fegyverrel nyomta el a törzseket; jól tudta, mi a
harc, mit jelent ölni. Másnap észrevette, hogy a vitorlás elhajózott (a vörös-
tengeri Szuakin felé, mint később kiderült). Úgy gondolta, kötelessége
meggyőződni a rabszolga haláláról, s elindult a labirintusba.
Képtelenségnek tartotta a bokharai lihegő tudósítását, de a folyosó egyik
hajlatában ráakadt az oroszlánra, s az oroszlán halott volt, egy másik
hajlatban pedig a rabszolgára, aki halott volt, s a központi szobában a
bokharaira, akinek szétzúzták az arcát. A férfi lábánál gyöngyház berakásos
láda hevert; valaki feltörte a zárat, s egyetlen pénzdarab se maradt benne.
A szónoki szünetekkel súlyosbított utolsó mondatok ékesszólóan
kívántak hatni; Unwin megsejtette, hogy Dunraven már sokszor elmondta
őket, hasonló súllyal és hasonlóan hatástalanul. Hogy érdeklődést mutasson,
megkérdezte:
- Hogy halt meg az oroszlán és a rabszolga?
Komor elégtétellel válaszolt a megátalkodott hang: - Azoknak is szétzúzták az arcát.
Lépteik zajában elkeveredett az eső dobolása. Unwin úgy gondolta,
kénytelenek a labirintusban aludni, a történetben említett központi
szobában, s hogy ez a tartós kényelmetlenség kalanddá nő majd