Ember a küszöbön
Bioy Casares hozott Londonból egy különös háromélű tőrt, melynek
markolata H betűt formált; barátunk, a British Council-beli Christopher
Dewey azt mondta, hogy gyakori az ilyen tőr Hindosztánban. Ez a
kijelentés arra ösztönözte, hogy megemlítse, két esztendőt töltött abban az
országban a két háború között. (Ultra Auroram et Gangem: emlékezetem
szerint így mondta latinul, egy Juvenalis-sort eltévesztve.) A történetek
közül, melyeket aznap éjjel elmondott, az itt következőt bátorkodom leírni.
A szöveg hűséges lesz: Allah szabadítson meg a kísértéstől, hogy
hozzátegyek apró, külsőséges részleteket, vagy kiplingi közbevetésekkel
kiélezzem az elbeszélés egzotikus színezetét. Egyébként ennek ősi és
egyszerű íze van, mint talán az Ezeregyéjszakának, s ezt kár volna elrontani.
„Édeskeveset számít, hogy pontosan hol történt, aminek elmondására
készülök. Meg aztán miféle fontossága lehet Buenos Airesben az Amritszar
vagy Udh névnek? Elegendő tehát azt mondanom, hogy azokban az
esztendőkben zavargások voltak egy muzulmán városban, s hogy a központi
kormány egy erőskezű embert küldött a rend helyreállítására. Ez egy skót
férfi volt, aki hadfiak neves családjából származott, s vérében volt az
erőszak hagyománya. Egyetlenegyszer láttam a saját szememmel, de
sohasem felejtem el koromfekete haját, kiugró arccsontját, merész orrát és
száját, széles vállát, erős viking testalkatát. David Alexander Glencairn lesz
a neve ma esti történetemben; a két keresztnév igen megfelelő, mert olyan