Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

(BlackTrush) #1

nem ismeri Ferrari nevét, de amikor don Eliseót említettem, rögtön
megjegyezte:



  • Á, az uruguayi bandájából való!
    Behívatott egy másik tisztet, akihez a mi körzetünk tartozott, és
    tanakodtak. Egyikük gúnyosan megkérdezte:

  • Azért jelented föl, mert rendes polgárnak tartod magad, ugye?
    Éreztem, hogy nem értene meg, és így válaszoltam:

  • Igen, uram. Törvénytisztelő argentin vagyok.
    Lelkemre kötötték, hogy hajtsam végre a rám bízott feladatot, úgy,
    ahogy a főnököm parancsolta, de ne fütyüljek, ha majd megjelennek a
    rendőrök. Mikor elbúcsúztunk, az egyikük figyelmeztetett:

  • Aztán vigyázz magadra. Tudod, mi vár azokra, akik beköpik a
    haverokat!
    A rendőrtisztek imádják az argót, mint a kisiskolások. Azt feleltem:

  • Bárcsak ölnének meg. Jobb már nem is történhetne velem.
    Péntek reggel óta megkönnyebbülést éreztem, hogy elérkezett a döntő
    nap, és furdalt a lelkiismeret, hogy nincs lelkiismeret-furdalásom. Nagyon
    lassan teltek az órák. A vacsorához alig nyúltam. Este tízkor jöttünk össze a
    szövőgyár tőszomszédságában. Egyvalaki nem jött el közülünk; don Eliseo
    megjegyezte, hogy mindig akad olyan, aki begazol. Fölötlött bennem, hogy
    később majd mindenért rá hárítják a felelősséget. Esőre állt az idő. Attól
    tartottam, hogy hagynak mellettem valakit, de egyedül maradtam az egyik
    hátsó bejáratnál. Hamarosan megjelentek a rendőrök és egy tiszt. Gyalog
    jöttek, a lovakat hátrahagyták, hogy feltűnést ne okozzanak. Ferrari
    kifeszítette az ajtót, hogy zaj nélkül hatolhassanak be. Négy lövés rémített
    meg. Azt hittem, hogy már gyilkolják egymást bent a sötétségben. Aztán
    megpillantottam a rendőröket, akik a megbilincselt fiúkat vezették kifelé.

Free download pdf