Rosendo Juárez története
Este tizenegy lehetett, mikor beléptem a kocsmába a Bolívar és Venezuela
utca sarkán, mely ma bárként működik. Az egyik sarokból egy férfi köszönt
rám. Volt benne valami méltóságteljes, ami rögtön fölkeltette az
érdeklődésemet. Egy kisasztal mellett ült, s valami azt súgta nekem, hogy
hosszú ideje el sem mozdult üres kupicája mellől. Nem volt sem alacsony,
sem magas; tisztességes iparosembernek nézett ki, vagy talán egy hajdani
földművesnek. Ritkás bajusza szürke volt. A kényes Buenos Aires-iek
módjára a nyakán hagyta a sálkendőjét. Meghívott, hogy igyak vele
valamit. Mellé ültem, és beszédbe elegyedtünk. Mindez az 1930-as években
történt.
A férfi ezt mondta nekem:
- Ismerem magát, uram, habár maga csak hallomásból ismer engem.
Rosendo Juárez vagyok. A megboldogult Paredes biztos beszélt magának
rólam. Csudabogár volt az öreg; szeretett lódítani, de nem azért, hogy
bolonddá tegye az embereket, hanem azért, hogy elszórakoztassa őket.
Nincs most semmi tennivalónk, elmesélem magának, mi is történt valójában
azon az éjszakán. Akkor, amikor megölték Karvalyt. Maga ezt megírta egy
regényben, amit én nem tudok megítélni, azonban szeretném, ha tudná,
milyen a valóság, és mi az, amit a ujjukból szoptak az emberek.
Szünetet tartott, mintha az emlékeit szedné össze, aztán így folytatta: