- Biztos benne, hogy Uriarte meg a társa azelőtt sosem verekedett?
Lehet, hogy a vidéki évek alatt megtanultak egyet s mást. - Ugyan – válaszoltam. – Mind ismerték egymást, akik ott voltak azon
az estén, és valamennyien meg voltak döbbenve.
Olave kimérten folytatta, mintegy hangosan gondolkodva: - Az egyik tőrnek U alakú volt a kézvédője. Két tőr lett híres ebből a
fajtából: a Moreiráé meg a Tapalquén utca környékén a Juan Almadáé.
Felvillant valami az emlékezetemben; Olave folytatta: - Egy fanyelű kést is említett, amelynek egy kis fa volt a márkája.
Ebből aztán több ezer is akad, de volt egy...
Egy pillanatra elhallgatott, majd így folytatta: - Acevedo úrnak Pergamino közelében volt a vidéki lerakata. A múlt
század végén épp azon a vidéken járt-kelt egy másik hírhedt verekedő: Juan
Almanza. Tizennégy éves korától fogva – akkor ölt először – mindig egy
ilyen rövid kést használt, mert az szerencsét hozott neki. Juan Almanza és
Juan Almada közt gyűlölködés támadt, mert az emberek minduntalan
összetévesztették őket. Hosszú éveken át üldözték egymást, de sose
találkoztak. Juan Almanzát egy eltévedt puskagolyó ölte meg egy választás
során. A másik meg, azt hiszem, természetes halállal halt meg a Las Flores-
i kórházban.
Több szó nem esett akkor délután. Mindketten a gondolatainkba
merültünk.
Kilenc vagy tíz ember is látta – már mind halottak –, aminek szemtanúja
voltam akkor: a mélyen átszúrt testet és a szabadban fekvő hullát, de ott egy
korábbi történet végét látták. Maneco Uriarte nem ölte meg Duncant: a
fegyverek vívtak ott, nem az emberek. Sokáig egymás mellett aludtak egy
vitrinben, míg két kéz fel nem ébresztette őket. Talán izgalom fogta el őket,
blacktrush
(BlackTrush)
#1