Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

Montevideóban érte a halál, mialatt Oribe fehérjei ostromolták az erődöt.
Negyvennégy éves lett volna, ami akkoriban már szinte öregnek számított.
Florencio Varela barátja volt. Több mint valószínű, hogy a hadiakadémia
tanárai nem engedték volna át; ő nem iskolákban, hanem csatákban
vizsgázott. Két lánya maradt árván, közülük María Justina, a kisebbik
foglalkoztat most bennünket.
1853 végén az ezredes özvegye áttelepült a két lánnyal Buenos Airesbe.
Nem kapták vissza a vidéki birtokukat, amit a zsarnok elkobzott, de az
elveszett – ám sosem látott – sokmérföldes terület emléke még sokáig élt a
családban. María Justina tizenhat éves korában férjhez ment Bernardo
Jáuregui doktorhoz, aki civil létére harcolt Pavónnál és Cepedánál, és
hivatásának teljesítése közben halt meg a sárgaláz idején. Egy fiút és két
lányt hagyott maga után; Mariano, az elsőszülött adóellenőr volt, és
gyakorta búvárkodott a Nemzeti Könyvtárban és a Levéltárban, mert
szeretett volna egy alapos életrajzot írni a hősről, de sosem fejezte be, talán
el sem kezdte. María Elvira, az idősebbik lány egyik unokatestvéréhez ment
férjhez, egy Saavedrához, akinek a Pénzügyminisztériumban volt állása;
Julia pedig egy Molinari nevű úrhoz, aki olasz neve ellenére rendkívül
művelt latintanár volt. Nem sorolom fel az unokákat és a dédunokákat;
képzeljen csak maga elé az olvasó egy elszegényedett, de tisztességes
családot, amely fölött egy hősi emlék és a száműzetésben született leány
uralkodott.
Palermóban élték szerény életüket, nem messze a Guadalupe-
templomtól; Mariano ott még emlékezett rá, hogy a La Gran Nacional egyik
villamosáról hajdan látott egy kis tavat, amelyet nem bádogviskók, hanem
vakolatlan téglaházikók szegélyeztek; az a hajdanvolt szegénység kisebb
volt, mint amit ma teremt az ipar. A vagyonok is kisebbek voltak.