Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

utóbbi egykor szemet vetett Figueroa doktorra); lehet, hogy kettejük közt
zajlott le a párbaj, Marta pedig csak eszköz volt.
Tudjuk, hogy először minden külföldön történik, s csak megkésve jut el
hozzánk. A sok-sok példa közé tartozik az a mára méltatlanul elfeledett,
különc festőcsoport is, amely – mindennemű logika s nyelv elvetésére
utalva – konkrétnak, illetve absztraktnak nevezte a művészetét. Azzal
érveltek, ha jól tudom, hogy ha a zene létrehozhat egyfajta sajátos
hangvilágot, akkor a társművészet, a festészet is kísérletezhet olyan
színekkel és formákkal, amelyek nem követik a szemünk előtt lévő tárgyak
színét és alakját. Lee Kaplan azt írta róluk, hogy polgárpukkasztó képeik
tiszteletben tartják azt a bibliai – s egyben iszlám – tilalmat, hogy élőlényről
emberi kéz ne formázzon bálványt. E képrombolók szerinte azt a tiszta
képzőművészeti hagyományt igyekeztek visszaállítani, amelyet egykor a
Dürer- és Rembrandt-féle eretnekek hamisítottak meg. Ellenségei erre
szemére vetették, hogy valójában a szőnyegek, a kaleidoszkópok és
nyakkendők példájára hivatkozott. Az esztétikai forradalmak felelőtlen,
könnyű megoldásokkal kísértik az embereket; Clara Glencairn az absztrakt
festészetet választotta. Mindig is Turner hívének vallotta magát; az ő
megfoghatatlan fényeivel igyekezett gazdagabbá tenni a konkrét
művészetet. Nem kapkodott, több képet is megsemmisített vagy újrafestett,
majd 1954 telén kiállított egy sor temperát egy Suipacha utcai teremben,
amely jobbára olyan műveknek adott otthont, amelyeket – az akkoriban
divatos hadi metaforával szólva – az „előhad” művészetének neveztek.
Ellentmondásos fogadtatásban részesült: általában jó kritikát kapott, ám a
festőcsoport hivatalos lapja elítélte Clara szabálytalan formáit, amelyek
nem alkottak ugyan figuratív festészetet, de felidézték egy-egy napnyugta,
őserdő vagy épp a tenger kusza körvonalait, és sehogy se maradtak meg