Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

(BlackTrush) #1

Rufinót, aki épp az ajtóban állt. Rufinónak torkán akadt a szó, és gyorsan
kitért az útból. A ház úrnője, aki addig el sem mozdult a helyéről, most
felállt, és azt mondta nekünk:



  • Ez Juan Moreira.
    Annyi idő múltával már nem tudom, hogy arra a férfira emlékszem-e,
    akit azon az éjszakán ismertem meg, vagy arra, akit később annyiszor
    láttam a lovardában. Emlékezetemben hosszú haja és Podestára emlékeztető
    fekete szakálla jelenik meg, de sápadt, himlőhelyes arca is eszembe jut. A
    kiskutya örvendezve rohant oda hozzá. A következő pillanatban már a hátán
    fekve, rugdalózva döglődött a földön: bikacsökkel csapta agyon Moreira. S
    itt kezdődik igazából a történet.
    Nesztelenül az egyik ajtóhoz lopóztam: szűk folyosóra, lépcsőre nyílt.
    Odafönn elbújtam egy sötét szobában. A rendkívül alacsony ágyon kívül
    már nem is emlékszem, hogy volt-e ott más bútor. Remegtem. Alattam
    egyre tartott a kiabálás, és üvegcsörömpölés is hallatszott. Felfelé
    kapaszkodó női léptekre lettem figyelmes, s egyetlen pillanatra mintha
    valami fény is megvillant volna. Majd a Rabmadár hangját hallottam;
    mintegy suttogva engem hívott.

  • Én szolgálni vagyok itt, de csak a békés embereket. Jer közelebb, nem
    bántalak.
    Már levetette a blúzát. Melléfeküdtem, s kezemmel az arcát kerestem.
    Nem tudom, mennyi idő telt el. Szó, csók egyetlenegy sem esett.
    Kibontottam a copfját, és előbb lágy hajával, majd ővele játszadoztam. Nem
    láttuk többé egymást, a nevét sem tudtam meg soha.
    Lövés rebbentett szét bennünket. Rabmadár azt mondta:

  • Kijutsz a másik lépcsőn.

Free download pdf