- Ebben az esetben tehát mindenki önnön Bernard Shaw-ja, Jézus
Krisztusa és Arkhimédésze.
Bólintott. Megkérdeztem: - A kormányokkal mi lett?
- A legenda szerint sorban megszűntek. Választásokat írtak ki, hadat
üzentek, adót vetettek ki, vagyonokat koboztak el, letartóztatásokat
rendeltek el, megpróbálták érvényre juttatni a cenzúrát, de senki sem
törődött velük. A sajtó nem írt róluk, nem közölték a képmásukat. A
politikusok kénytelenek voltak tisztességes mesterség után nézni;
némelyikből jó színész lett, másokból jó kuruzsló. A valóságban persze
bizonyára mindez bonyolultabb volt annál, mint ahogy én most elmondtam.
Megváltozott hangon mondta: - Felépítettem ezt a házat, mely ugyanolyan, mint a többi. Elkészítettem
a bútorokat, a használati tárgyakat. Megműveltem a földet, amelyet mások - akiknek az arcát én már nem fogom látni – jobban művelnek majd, mint
én. Mutatnék neked valamit.
Utánamentem a szomszéd szobába. Lámpát gyújtott, az is a
mennyezeten függött. A sarokban egy alig pár húros hárfát pillantottam
meg. A falakon négyszögletes vásznak függtek, melyeken a sárgás szín volt
az uralkodó. Mintha mindegyiket más festette volna. - Ezek az én műveim – mondta.
Megvizsgáltam a vásznakat, megálltam a legkisebb előtt, mely
naplementét vagy valami hasonlót ábrázolt; volt benne valami végtelen. - Ha tetszik, vidd magaddal, emlékül egy majdani barátodtól – mondta
nyugodtan.
Megköszöntem, de nyugtalanul tovább nézegettem a többi festményt.
Nem mondhatnám, hogy teljesen fehér vásznak voltak, de majdnem.
blacktrush
(BlackTrush)
#1