Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

bálnaút, sas helyett csatasólyom), a skandináv költők pedig összefűzték és
kibogozhatatlanul egybefonták őket. Azért említettem Herbert Locke-ot,
mert ő is szerves része a történetemnek.
Most az izlandi Erik Einarssonra, talán igazi főszereplőmre térek. Sose
találkoztam vele. 1969-ben került Texasba, amikor én Cambridge-ben
voltam, de egy közös barátunk, Ramón Martínez López levelei alapján
határozottan úgy éreztem, hogy közeli ismerősöm. Tudom, hogy lendületes,
erélyes ember, és hidegfejű; még ott, a magas emberek földjén is magasnak
hat. Vörös haja volt, így a diákok óhatatlanul ráragasztották a Vörös Erik
nevet. Úgy vélekedett, hogy a szleng szükségképpen helytelen használata
betolakodóvá teszi az idegent, ezért sose állt rá a szája az okézásra. Északi
nyelvekkel, angollal, latinnal és – bár nem vallotta be – némettel
foglalkozott, jó kutató volt, ezért könnyen érvényesült az amerikai
egyetemeken. Egy monográfia volt az első munkája: arról a négy cikkről
szólt, amelyet De Quincey írt a westmorelandi tóvidéken föllelhető dán
nyelvi hatásról. Azután egy másodikat is írt a yorkshire-i parasztok
tájszólásáról. Mindkét szakmunka kedvező fogadtatásra talált, de Einarsson
úgy gondolta, hogy valami meghökkentő dolgot is művelnie kell, ha karriert
akar. 1970-ben közzé is tette a Yale-en a Battle of Maldon egy terjedelmes
kritikai kiadását. A jegyzetekben tagadhatatlan volt a scholarship, de az
előszó bizonyos föltevései némi vitát kavartak a majdnem titkos akadémiai
körökben. Például Einarsson azt állította, hogy a ballada stílusa nem a
Beowulf kimért retorikájához hasonlít, hanem – ha távolról is – Finnsburh
hősi töredékéhez, és hogy a megindító körülmények kezelésével, furcsa
módon, azokat a módszereket előlegezi, amelyeket joggal csodálunk az
izlandi sagákban. Továbbá több helyen kijavította Elphinston
szövegolvasatát. Már 1969-ben kinevezték a Texasi Egyetem tanárának.