Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

(BlackTrush) #1

Halvány mosoly villant föl a megvénült arcon. Megéreztem, hogy
valamiképpen az én mosolyom tükröződött rajta.



  • Hazudtunk – mondta –, mert egy helyett két személynek éreztük
    magunkat. Igazában pedig ketten vagyunk, és mégis ugyanazok.
    Bosszantott ez a beszélgetés. Meg is mondtam neki. Aztán hozzátettem:

  • S te onnan, 1983-ból nem árulsz el semmit a hátralevő éveimről?

  • Ugyan mit mondhatnék neked, szegény Borges? Ugyanazok a bajok
    ismétlődnek majd, amelyekhez már hozzászoktál. Magadra maradsz ebben
    a lakásban. Csak tapogatod majd a számodra olvashatatlan könyveket, a
    Swedenborg-emlékérmet s a Szövetségi Kereszttel díszített fatálcát. A
    vakság nem azonos a sötétséggel; egyfajta magány az. S eljutsz még
    egyszer Izlandra.

  • Izland! A vizek országa!

  • Rómában felidézed Keats sorait, akinek neve, mint mindenkié, a vízre
    íratott.

  • Sosem jártam Rómában.

  • Tudok még mást is. Megírod majd a legjobb versünket, mégpedig egy
    elégiát.

  • A... halálára – mondtam. De nem mertem kimondani a nevet.

  • Ugyan! Az az asszony túlél téged.
    Mindketten elhallgattunk. Majd így folytatta:

  • Megírod álmaink könyvét, melyet oly régóta tervezünk. 1979 táján
    majd ráébredsz, hogy állítólagos életműved nem egyéb, mint piszkozatok,
    vegyes piszkozatok sora, s akkor hiún, babonásan engedsz a kísértésnek, és
    megírod a nagy művedet. Ugyanaz a babona hajt majd, amely Goethe
    Faustját adta nekünk, meg a Salammbôt s az Ulyssest. Bármily hihetetlen,
    én sok-sok oldalt teleróttam.

Free download pdf