Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

vettem. A repedés apró kövekkel volt tele: mind egyforma volt, kerek,
néhány centiméter átmérőjű és tükörsima. Szabályosságuk mesterkéltnek
hatott, mintha csak zsetonok volnának.
Lehajoltam, benyúltam a repedésbe, és kivettem néhány darabot. Enyhe
remegés futott át a testemen. Bedugtam a maréknyi követ a jobb zsebembe,
ahol volt már egy kis olló és egy Allahabadból érkezett levél is. Ezeknek a
véletlenül odakerült tárgyaknak is megvan a helyük a történetemben.
Visszatérve a kunyhóba, levetettem a kabátomat. Elnyújtóztam az
ágyon, és ismét a tigrisről álmodtam. Álmomban jól megfigyeltem a színét;
azonos volt a korábban álmodott tigrisével és a fennsíkon talált apró
kövekével. Arra ébredtem, hogy arcomba tűz a déli nap. Felkeltem. Az olló
és a levél miatt alig fért a kezem a korongokhoz. Kivettem egy marékkal,
ám úgy éreztem, hogy még kétszer-háromszor annyi maradt a zsebben. Egy
kicsit bizsergett, enyhén remegett a kezem, s mintha át is melegedett volna.
Szétnyitottam az ujjaimat, s harminc-negyven korong volt a kezemben.
Megesküdtem volna, hogy nincs több tíznél. Letettem őket az asztalra, és a
többi után nyúltam. Számolás nélkül is láttam, hogy ugyancsak
megszaporodtak. Összeraktam valamennyit egy halomba, s hozzáláttam,
hogy egyesével megszámoljam őket.
Sehogy sem tudtam elvégezni ezt az egyszerű műveletet. Ha
rámeredtem valamelyik korongra, s a hüvelyk- és mutatóujjam közé csípve
felemeltem, az az egyetlen korong máris több volt. Megnéztem, nem
vagyok-e lázas, aztán többször is kísérletet tettem a számolásra. Az a
szemérmetlen csoda azonban minden alkalommal megismétlődött.
Megdermedt a lábam, az alhasam, remegett a térdem. Nem tudom, mennyi
idő telt el így.