Jorge Luis Borges - Jól fésült mennydörgés

argentin irodalomról szóló órámat, beültem diákként Dr. Rudolph Willard
angolszász költészettel foglalkozó kurzusára. Sűrű napjaim voltak.
Megfigyeltem, hogy az átlagos argentin diákkal ellentétben az amerikaiakat
sokkal jobban érdekli a téma, mint az osztályzat. Igyekeztem érdeklődést
kelteni a hallgatókban Ascasubi és Lugones iránt, de ők makacsul engem
faggattak, kérdezgettek a művészetemről. A lehető legtöbb időt töltöttem
Ramón Martínez López társaságában: filológusként kölcsönös volt az
etimológia iránti lelkesedésünk, sokat tanultam tőle. Az Államokban töltött
hat hónap alatt rengeteget utaztunk, parttól partig számos egyetemen
tartottam előadást. Láttam New Mexikót, San Franciscót, New Yorkot, New
Englandet, Washingtont. Az amerikai számomra az eddig látott
legbarátságosabb, legelnézőbb és legnagylelkűbb nemzet. Nekünk, dél-
amerikaiaknak többnyire haszonelvű a gondolkodásunk, az Egyesült
Államokban az emberek etikailag közelítenek a dolgokhoz. Ezt csodáltam
én – amatőr protestánsként – a legjobban. Ez feledtette a felhőkarcolókat, a
papírzacskókat, a televíziót, a műanyagokat és a szörnyűséges kütyüerdőt.
1967-ben jutottam el másodszor Amerikába, amikor Charles Eliot
Norton Professorshipet kaptam a Harvardon, és a költészetről tartottam
előadásokat A költői mesterség címmel a jóindulatú hallgatóságnak. Több
hónapot töltöttem Cambridge-ben, tartottam egy kurzust argentin
szerzőkről, és egész New Englandet beutaztam: úgy tűnik, ott keletkezett
minden, ami amerikai, még a Nyugat is. Több irodalmi zarándoklatot is
tettem – felkerestem Hawthorne kedvenc helyeit Salemben, Emersonét
Concordban, Melvillét New Bedfordban, Emily Dickinsonét Amherstben és
Longfellow-ét a lakásomtól egysaroknyira. Láthatóan megszaporodtak a
cambridge-i barátok: Jorge Guillén, John Murchison, Juan Marichal,
Raimundo Lida, Héctor Ingrao és egy perzsa fizikus is, Farid Hushfar, aki