20
21
22
23
Euclides de Cunha, egy olyan könyvben, amit Runeberg nem ismert,
feljegyezte, hogy a canudosi eretnekek vezetője, Antônio
Conselheiro számára az erény „majdnem istentelenség” volt. Az
argentin olvasó talán emlékszik hasonló részletekre Almafuerte
munkájában, a Sju Insegel című szimbolista lapban Runeberg egy leíró
költeményt közölt A titkos víz címen. Az első versszakokban egy
lármás nap eseményeiről olvashatunk, az utolsókban egy jeges tó
felfedezéséről; a költő azt sugalmazza, hogy ennek a csendes víznek a
fennmaradása csillapítja hasztalan erőszakosságunkat, de
valamiképpen azt meg is engedi és fel is menti. S így fejezi be: „Az
erdő vize boldog; mi gonoszok és szenvedők is lehetünk.”
Maurice Abramowicz írja: Jésus, d’après ce scandinave, a toujours le
beau beau rôle; ses déboires, grâce à la science des typographes,
jouissent d’une réputation polyglotte; sa résidence de trente-trois ans
parmi les humains ne fut, en somme, qu’une villégiature. A Christelige
Dogmatik harmadik függelékében Erfjord visszautasítja ezt a kitételt.
Isten megfeszítése nem zárult le – jegyzi meg –, mert ami már egyszer
megtörtént az időben, az szüntelenül ismétlődik az örökkévalóságban.
Júdás most is kapja az ezüstpénzeket, most is csókolja Jézust, újból és
újból szétszórja a tallérokat a templomban, s azóta is hurkolja a kötelet
a vér mezején. (Állítása igazolására Erfjord Jaromír Hladík Az
örökkévalóság védelmében című művéből idézi az első kötet utolsó
fejezetét.)
A kéziratban itt törlés van: talán a kikötő nevét törölték.
Ernesto Sábato úgy véli, hogy „Giambattista”, aki megvitatta a
régiségkereskedő Cartaphilusszal az Iliász keletkezését, Giambattista
