Sławomir Mrożek - A túlvilág titkai és más történetek

(BlackTrush) #1

  1. Visszavonják a vádat. Ám ez esetben, tényként fogadva el azt az
    érvelést, miszerint a vádlott azért ártatlan mert buta, maguk ellen
    fordítják a közvéleményt. Ráadásul engednek az anarchisták
    követelésének.

  2. Fenntartják a vádat. Akkor pedig felbőszítik a liberálisokat,
    továbbá anarchista megmozdulás0kkal is számolniuk kell.
    A kormány patthelyzetbe került.
    A bíróság azonban megtalálta a kiutat a reménytelennek látszó
    helyzetből. Az emberi jogokra hivatkozva kijelentette, hogy
    mindenkinek jogában áll úgy kivinni a zászlót, ahogyan a kedve tarja.
    Azt a tényt, hogy az ajtónyílás keskeny volt ahhoz, hogy a vádlott a
    maga által választott módon, vagyis keresztben vihesse ki a zászlót, a
    kritikus helyzet objektív okának tudta be.
    A bíróság úgy döntött, hogy megszünteti a bűnvádi eljárást, s
    elrendelte, hogy az állam költségén vágjanak szélesebb ajtónyílást.


Fejér Irén fordítása
Free download pdf