61
Az átszállás
Késő este volt, amikor megérkeztem erre az állomásra. Kiderült, hogy
aznap már nincs csatlakozás.
Hotel felől érdeklődtem, csak egy volt a városban. Konflist
fogadtam, s odavitettem magam.
Sötét volt, és esett az eső. Egy kivilágítatlan épület előtt találtam
magam, az ajtó nyitva volt, beléptem.
— Hogyne, van üres szobánk — mondta a portás, s odaadta a
szobakulcsot.
Tizenvalahány éve még öregnek mondtam volna, de most
legfeljebb középkorúnak véltem. Fekete könyökvédő volt rajta, annak
idején a hivatalnokok, főleg a könyvelők viseltek ilyet.
- Át az udvaron, majd fel a lépcsőn. Jó éjszakát kívánok.
Fogtam a kulcsot és a bőröndömet, és a hall felé indultam, amely
inkább alagútra emlékeztetett. Mielőtt kiléptem volna az udvarra,
megálltam. - Legyen szíves korán ébreszteni. Holnap továbbutazom, s nem
szeretném lekésni vonatot. - Továbbutazik? Hogyhogy továbbutazik?...
- Megyek valahová.
- Elnézést, még sincs szabad szobánk. Adja vissza a kulcsot.
- De hiszen azt mondta, hogy van szabad szobájuk.
- Tévedtem.
- Talán mégis talál számomra egy szobát. Nagyon fáradt vagyok.
- Mindenki fáradt. Kérem a kulcsot.
- Nem értem...
Fölvette a lámpást az asztalról, kijött a pult mögül, és intett, hogy
kövessem. Követtem.
Kivezetett az utcára, fölemelte a lámpást, és megvilágította a
bejárat fölötti cégtáblát: „Hotel Terminus” - Most már érti?
- Nem egészen.
- Ezt a hotelt azok számára tartjuk fenn, akik nem utaznak tovább.
- Nem tehetne most kivételt?
- Nincs kivétel.
- Akkor most mit csináljak?