Sławomir Mrożek - A túlvilág titkai és más történetek

• Semmit sem tehetek, ez az előírás. De mondja csak, feltétlenül
  tovább kell utaznia?
  Elgondolkodtam a kérdésen. Azt a megoldást, hogy az állomáson
  töltsem az éjszakát, elviselhetetlennek találtam. Szerettem volna
  ágyba bújni és aludni. Tényleg tovább kellett utaznom? De legyőztem
  a kísértést.


• Azt hiszem, igen.


• Kár. Reméljük, egyszer majd igénybe veszi szolgáltatásunkat.


• Örömmel, csak még nem tudom, mikor. Le kell foglalni előre a
  szobát?


• Nem, mindig van szabad szobánk.
  Visszaadtam a kulcsot, és a sáros úton, a sötétben, elbandukoltam
  az állomásra.

Fejér Irén fordítása

62

A lázadó

Leült velem szemben, bár nem volt szabad a jelenlétemben leülnie, és
így szólt hozzám, bár nem volt szabad saját ügyeit szóba hoznia:

• Amióta világra jöttél, gondodat viselem. Nem volna ez ellen
  semmi kifogásom, hiszen ez a rendeltetésem, ha nem volna az a
  helyzet, hogy én csak tanácsokat adhatok neked, de parancsolnom
  vagy tiltanom nem lehet. Azt csinálsz, amit akarsz, amit viszont
  akarsz, az legtöbbször épp az ellenkezője annak, amit én tanácsolok.
  Akkorát sóhajtott, hogy szinte vihar kerekedett, mert hatalmas
  mellkasa van. A papírlapok keringve szálltak le íróasztalomról a
  padlóra. Letérdeltem, hogy összeszedjem a lapokat, s közben örültem
  ennek a lázadásnak, mert jogos volt, semmit sem tudtam
  védelmemre fölhozni, jobbnak láttam hát lesütni a szememet.


• De ez még nem minden. Nemcsak a tanácsadód vagyok, hanem a
  szolgád is. Egyedül semmire nem vagy képes, mert kicsi vagy,
  gyámoltalan és védtelen. Ha valamit elérsz, azt csakis nekem
  köszönheted. Ebbe még csak beletörődnék. Te azonban, bár csak egy
  porszem vagy a világmindenségben, határtalan követelményekkel
  állsz elő, a te kíváncsiságaid, ambícióid ugyanis nagyobbak a
  világegyetemnél. Bármit teszek érted, sosem vagy elégedett, pedig
  Isten a tanúm, hogy mennyit tettem. Csak élősködsz az én erőmön,