76
Éjszakai expressz
A vonat indulása előtt öt perccel találtam meg fülkémet a
hálókocsiban. Szerencsére csak az egyik ágy volt foglalt, az enyémet
nem számítva, nyugodt éjszakára volt hát kilátásom. A foglalt ágyon
már feküdt valaki, a takarót álláig húzta, csak sápadt, hegyes orra
meredt a levegőbe.
De azt is mindjárt szem elől vesztettem, mert „jó estét”
köszönésemre nem kapván választ – annál jobb, úgy látszik, már
alszik, legalább nem kell társalogni –, leültem az alsó ágyra, és
vetkőzni kezdtem.
- Dohányzik? – hallottam fölülről.
- Köszönöm, nem.
- Ki nem állhatom a füstöt.
- Nyugodt lehet, nem dohányzom.
- De ha dohányozna, azt nem tűrném. Érzékeny a tüdőm.
- Együtt érzek magával, de nincs mitől félnie.
- De az is lehet, hogy maga dohányzik, csak éppen leszokóban van.
Éjszaka közepén támad kedve rágyújtani, és nem lesz képes
megtartóztatni magát. - Nem, soha nem dohányoztam.
Csönd lett. Lehúztam a zoknimat. - És ha most kezd el?
- Mit?
- Dohányozni. Van, aki időskorban szokik rá
- Nem áll szándékomban.
- Most ezt mondja, aztán majd mást csinál. Pedig én azt nem
tűrném. - Különben sincs nálam cigaretta.
- Majd kér a kalauztól.
- Lehet, hogy nem is dohányzik a kalauz.
- És ha igen?
- Akkor kimennék a folyosóra, a fülkében csak nem gyújtanék rá.
- És ha beakad az ajtó?
- Az se baj, mert én nem dohányzom, soha nem dohányoztam, és
nem is áll szándékomban elkezdeni. Jó éjszakát!