Hamar elöntött a veríték, de látom, hogy a többiek fáradhatatlanul
dolgoznak, az Elnök pedig a feleségével együtt az erkélyen ül, teázgat
és figyel. Beleköptem hát a tenyerembe, és gyerünk, rajta!
Azt azért nem gondoltam volna, hogy egy ilyen Előadónak ennyi
ereje van. Idősebb ember, állítólag hasogatnak a csontjai, és tessék...
Micsoda svindler!
— Nem kellene egyet szusszannia? — kérdem tőle aggódva. —
Olyan fehér az arca, mint a fal, és a nadrágtartója is mindjárt
elpattan.
— Nekem? — förmedt rám. — Inkább maga szusszanjon egyet,
mert mindjárt megüti a guta itt, helyben. Nekem ez a mozgás jót tesz,
különösen a tüdőmnek.
És nemcsak hogy nem pihent egyet, de még rá is zendített: „Volga,
Volga...”, jó hangosan, hogy az Elnök meghallja. Így legyen az ember
valakivel jóindulatú!
Bár senki sem pihent, így is csak késő este végeztünk, már
holdfénynél. Akkora volt a szénkupac. Az Elnök szépen megköszönte
a segítséget, azzal elindultunk hazafelé. Szép lassacskán.
- Kellemes dolog mozogni a jó levegőn – szakította meg a
hallgatást az Előadó négykézláb mászva. - Úgy bizony bólogatott a Tanácsos. – Az ember mindjárt másként
érzi magát. Különösen a veséje táján.
Amikor elhaladtunk a vendéglő előtt, odabent megláttuk a
Könyvelőt. Ott ücsörgött az állat az üres teremben egy asztalnál, és
hideg sört szürcsölgetett. - A nyavalyás! – jajdult föl az Előadó megvetően. – Nem tudja,
milyen szép a fizikai munka. - Távol tartja magát a dolgozó néptől – sziszegte a Tanácsos.
Másnap egyikünk se ment be az irodába. Nekem is megtiltotta az
orvos, hogy fölkeljek. Csak később tudtam meg, hogy a Könyvelő
kapta meg a szolgálati utat. De nem a Hawaii-szigetekre utazott,
hanem csak Zgierzbe. Azt mondta az Elnök, hogy a hawaii fél
felbontotta a szerződést.
Azóta ki nem állhatom a hawaii gitár hangját. Rögtön megfájdul
tőle a derekam.
Szenyán Erzsébet fordítása