91
A gondolkodás tánjai
A kollégák és a Vezetőség sajnos, nincsenek nagy véleménnyel rólam.
Elhatároztam, hogy kitalálok valamilyen filozófiai rendszert, valami
új gondolatot, és elmondom az irodában, hadd lássák, mire vagyok
képes. De nem jutott eszembe semmi, csak olyasmik, hogy „az élet
nem habos torta”, „Furkóm, furkóm, drága furkóm, kiszáradt a
szegény torkom” és „Szegín Maniát megríkattam, mer' a hadba
bévonútam”.
Na de voltak nagy gondolkodóink, filozófusaink és költőink,
akiknek meríthetnék az életművéből. Elmentem hát az egyik helybéli
tanárhoz, hogy okosítson ki.
— Hm... – mondja – volt például egy Goethe.
- Legyen Goethe. Ő mivel szolgált rá a halhatatlanságra?
- Goethe azt mondta: „Több fényt!” A mai napig tisztelik érte.
- Rendben. Ha a tanár úr kezeskedik érte...
Másnap termelési értekezlet volt a munkahelyemen. Az Elnök
beszédet mondott, majd megkérdezte az egybegyűlteket: - Kinek van javaslata?
Felálltam, és azt mondtam: - Több fényt!
— Ezt hogy érti? Tán nem elég világosan fejezem ki magam?
És elvörösödött az arca, majd pedig levonta a konzekvenciákat.
Elmentem a tanár úrhoz, hogy felelősségre vonjam. - A tanár úr melléfogott ezzel a Goethé-vel. Nem jött be.
- Akkor próbálkozzunk Galileivel. „Mégis mozog a Föld!”
Ez még rosszabbul sült el. Az Elnök közölte, hogy megüthetem a
bokám, ha tovább rágalmazom. - Hát akkor nyúljunk vissza az ókorba — javasolta a tanár úr. –
Idézzen Szókratésztől. „Tudom, hogy semmit sem tudok.” - De ha tudja, hogy semmit sem tud, akkor azt is tudnia kell, hogy
ha tudja, hogy semmit sem tud, akkor azt sem tudja, hogy semmit
sem tud. Ezt nem fogja bevenni az Elnökünk.
— Emiatt ne fájjon a feje. Szókratész mindig bejön.
Másnap kihallgatást kértem az Elnöktől. - Tudom, hogy semmit sem tudok — mondtam neki a színe elé
lépve.