16
A gyanú
Eljött hozzám a Kakas, kissé gondterhelt volt, de izgatott is.
— Van valami... — kezdte komoly hangon.
— Szerintem is – feleltem. – De mi?
— Azt hiszem, a Róka zsidó.
Elállt a szavam.
- Honnan tudod? – kérdeztem, amikor visszaállt.
— Ezt lehet tudni. - De eddig miért nem lehetett tudni?
- Mert eleinte nem lehet, aztán meg lehet. Mindig így van, soha
nincs fordítva. - Akkor most mit csinálunk?
- Először is, nem kell neki tudnia, hogy mi tudjuk. Igaz, hogy
zsidó, de akkor is a Róka.
— Jól van, különben még azt hinné, hogy antiszemiták vagyunk.
— Azt próbálja meg! – csattant fel a Kakas.
— Hát ti meg miről beszélgettek? – kérdezte a Róka, amikor
odajött.
— Arról, hogy mi tulajdonképpen nagyon szeretjük a zsidókat –
kukorékolta a Kakas.
— Hagyd abba — suttogtam. — Most már a tudtára adtad.
— Minek? — csodálkozott a Róka. — A zsidóknak kiállhatatlan
természetük van, és kiscsibéket rabolnak a maceszhez.
— Álcázza magát – súgta nekem a Kakas.
— Tulajdonképpen igazad van — mondtam a Rókának. — Zsidók,
takarodjatok ki Palesztinába!
— Ellenkezőleg, zsidók, takarodjatok ki Palesztinából! Le vagy
maradva, vagy mi van veled?
— Nem vagyok lemaradva, csak eltévesztettem. - Ebben is a zsidók keze van – mondta a Róka. – Mindig
félrevezetik az embert. - Látod, hogy megjátssza magát? — súgta oda a Kakas. –
Rosszakat mond a zsidókról, hogy elterelje magáról a gyanút. Most
már semmi kétség. - Nos, azért vannak kivételek – próbáltam enyhíteni a dolgot, mert
sajnáltam a Rókát. Mégiscsak barát, ha zsidó is. – Némelyik nem is