20
A tölgy
Névnapja volt az Elnökünknek. Elhatároztuk, hogy ennek az
emlékére ültetünk egy tölgyfát, amely az Elnök nevét viseli majd.
Milyen szép is lesz, ha a jövendő nemzedékek rápillantanak a
tölgyre, és eszükbe jut az Elnök! A tölgy pedig azokról a régi időkről
susog majd, amikor az Elnökünk élt.
Kiválasztottuk a megfelelő helyet a főtér közepén, egy kis parkban.
Elsőnek maga az Elnök vette a kezébe az ásót, és hasított ki egy
földdarabot. Aztán a vezetők és így tovább, hivatali rangsor szerint. A
gödörben elhelyeztük a facsemetét, valamint egy bedugaszolt literes
üveget és benne egy cédulát a következő szöveggel: „Az Elnöknek — a
Nemzet.”
Másnap, mint rendesen, kinéztünk az ablakon, és láttuk, hogy egy
kutya kering a facsemete körül. Egy jó félórán át izgalomban tartott
bennünket, aztán megszagolta a fát, és meggyalázta.
Az Elnök csak köhintett, aztán megparancsolta, hogy lássunk
munkához.
De hát mit tehettünk a kutyákkal? Minden ablak a parkra nézett, és
itt, a központban, a kutyák is jól érezték magukat.
Az Elnök nem fogadott senkit, és rendszeresen a hátsó kijáraton
távozott a hivatalból. Időközben már távolabbi kerületekből is ide
jártak a kutyák, és az Elnök tölgyfáján folytattak levelezést
egymással. Nincs ebben semmi különös, pompás helyen állt a tölgy.
Én is szívesen intéztem volna itt.
A tölgy növekedett, a kutyák gyalázták, az Elnök pedig egyre
fogyott és soványodott. Néha, ha valamilyen korcs kezdett keringeni
a tölgy körül, leküldte a hivatalsegédet, hogy kergesse el. De mire a
hivatalsegéd leért, már rendszerint késő volt.
Egy éjjel hazafelé tartottunk a téren át, amikor láttuk, hogy valami
mozog a parkban. Közelebb lopóztunk, és elbújtunk egy bokor
mögött. Láttuk: az Elnök körbeássa a fát, kiveszi az üveget a
gödörből, kinyitja, újból elássa, majd távozik.
Amint elment, munkához láttunk. Kiástuk az üveget, benne egy
újabb papír. Meggyújtottunk egy gyufát, és ezt olvastuk: „A
Nemzetnek – az Elnök.”