23
Magány
Elfűrészeltük a rácsot, és kiugrottunk az udvarra. Aztán átmásztunk
a falon, és máris az erdőben voltunk. Futásnak eredtünk. Társam
egyre lassabban futott.
— Mi van? – kérdeztem. – Fáj a lábad?
— Nem.
— Akkor miért nem futsz gyorsabban?
- Mert nem üldöznek bennünket.
- Majd üldöznek, ha észreveszik, hogy megszöktünk. Na, futás!
De ahelyett, hogy fürgébben szedte volna a lábát, megállt. - Azt mondod, még nem vették észre?
- Nyilván nem. De miért álltál meg? Szedd a lábad, mégpedig
szaporán!
Leült egy fa alá. - Senki sem törődik velem — mondta gyászos képpel.
- Miket beszélsz?...
- Senkit sem érdeklek, senkinek nem vagyok fontos.
— Ki? Kinek?
— Ha fontos volnék nekik, éberebben vigyáztak volna rám.
— Ez a bajod?
— Az ember még akkor sem figyel a felebarátjára, ha azért fizetik.
Igazán észrevehették volna.
— Na, jössz már?
— Nem. Minek meneküljek, ha senki sem üldöz? Minek törjem
magam, ha senkinek sem vagyok fontos? Eh, cudar élet ez...
— Tudod, mit? Van egy javaslatom. Menj vissza.
Felugrott, és kiabálni kezdett:
— Azt már nem! Vissza nem megyek! Tudom én, hogy mi az a
méltóság, én senkire se fogom ráerőszakolni magam. Eltávozom az
egzisztenciális magányomba!
És lassú léptekkel, emelt fővel nekivágott az erdő sűrűjének. Én
pedig a nyomában.
Nem tudom, miért, de restelltem volna sietni.
Fejér Irén fordítása