Kiderült, hogy a főszerkesztő jól tippelt. A távoli országban az
enyhülést megtorlások követték. Kezdtük érteni a dialektikát.
— Aha, vagyis holnap enyhülés? Holnapután megtorlás, aztán
megint enyhülés és így tovább, váltakozva.
— Hát persze. Mondtam nektek, hogy most már nem lesz semmi
gond. Csak arra kell ügyelnünk, nehogy eltévesszük a sorrendet.
Különtudósítóként egyre nagyobb jártassággal írtunk hol az
enyhülésről, hol az elnyomásról. Mindig igazunk volt, a példányszám
pedig növekedett. Most már küldhettünk volna különtudósítót, lett
volna miből, de minek küldtünk volna? Ment minden, ahogy kell,
csak kicsit egyhangúan.
Egyszer aztán összehívott minket a főszerkesztő.
- Mi megy holnap? – kérdezte.
A szerkesztőségi titkár megnézte a naptárban. - Elnyomás.
- Kidobni.
- De hát enyhülés tegnap volt!
- Kidobni! Se enyhülés, se elnyomás. Háromszoros
kéjgyilkosságról adunk hírt. - Ki ölt meg kit, hol, hogyan, mikor! — kiáltoztuk kórusban. –
Szadomazochizmus? Homokosok? Vagy talán vérfertőzés? És miért
háromszoros?
— Fiúk, megerősítettetek elképzelésemben. Ha ti magatok is
unjátok a világpolitikát, hogy unhatják az olvasók! Érdektelenek
lettünk, a példányszám esni kezdett. Bezárjuk hát a külpolitikai
rovatot, és áttérünk a helyi szexre.
— Igaza volt. De azért sajnáltuk hazahívni a különtudósítót. Szépen
írt, és mégiscsak egzotikus országban tartózkodott.
Szenyán Erzsébet fordítása