30
A hős
Egyik nap megyek a folyóparton, látom ám: fuldoklik egy cserkész.
Ismerem a helyet, nem mély a víz, úgy döntöttem hát, hogy
megmentem az életét, de csak akkor, ha lesz egy kis közönség.
Leültem a padra, és vártam. Hangosan kiabált a cserkész, perceken
belül összecsődült a tömeg a parton. Vártam még egy kicsit, hogy
mind odaérhessenek, aztán fölálltam, lementem a vízhez, és a tömeg
csodálatot kifejező kiáltásaitól fölbuzdulva lassan elkezdtem lehúzni
a bal cipőmet. A közönség tapsolt. Már zokniban voltam, amikor
észrevettem, hogy egy arcátlan alak szintén vetkőzni kezd. Ideges
lettem.
- Én voltam itt előbb — mondtam neki. Mire ő:
— A maga cserkésze vagy mi? — és ledobja a mellényét. - Igaza van! – hangzott a közönség felől. – A cserkész mindenkié!
— Hagyja csak azt a nadrágot! – mondom neki. — Maga még a
világon sem volt, amikor én már cserkészeket mentettem.
— A nénikéjét mentette —válaszolta gúnyosan.
— A nénikém jobb cserkész, mint amilyen kozák maga. Szappant
fogjon, ne cserkészt.
Egyre több ember vett körül bennünket. Egyesek mellém álltak,
mások azt mondták, mindenkinek joga van menteni. Láttam, hogy
nincs mit tenni, minden azon múlik, ki vetkőzik le előbb. Valójában ő
kezdte később, de cipzárja volt, és behozta a hátrányt. Csak az
alsónadrágnál értem utol. Látva, hogy romlottak az esélyei,
fehérneműben akart a vízbe ugrani. Elöntötte az agyamat a vér, és
elgáncsoltam a szélhámost. Csak ne játssza meg a hőst.
Nem tudom, mi lett a cserkésszel, mert mindkettőnket kórházba
szállítottak. Én eltörtem a karját, ő meg kiverte néhány fogamat.
A fuldoklók kimentése bátorságot és önfeláldozást kíván.
Mihályi Zsuzsa fordítása