haláltól, sem az ördögtől, de nem szeretem, ha kinevetnek. Mert
akkor mi lesz? Azt fogják mondani, hogy gyáva vagyok.
- Így lesz, ha nem gyónsz.
- Mondok még valamit, tisztelendő. Én akkor csak azért nem
haltam meg, mert nem szeretem, ha kinevetnek. Ahogy
meghallottam azt a nevetést, mérgemben úgy megmakacsoltam
magam, hogy túléltem. Az orvos azt mondja, csoda történt, de én
jobban tudom. Csak azt nem tudom, legközelebb sikerül-e. Mert mi
lesz utána? Az ördög nevetni fog rajtam az idők végezetéig és még
utána is.
— Tehát nincs más megoldás, mint hogy gyónjál.
Elgondolkodott. - Van megoldás. Már tudom, mit fogok tenni. Ha legközelebb
haldoklom, és az ördög kinevet, akkor én is kinevetem őt. - És az segít?
- Nyilván. Az ördög azt hiszi majd, hogy valamije kibújt, kilóg vagy
kiáll, kigombolódott valamije, pecsétes a segge vagy ilyesmi...
Zavarba jön, de úgy, hogy abbahagyja a röhögést a strici. - Nem gyónnál mégis inkább?
De ő lehunyta a szemét, és nem szólt többet hozzám. Vártam még
egy kicsit, de láttam, hogy nincs már rám szüksége, hát kimentem.
Később megint volt egy csata, és a tizedes elesett. Foglyokat is
ejtettünk, ők mesélték ezt a különös históriát:
Amikor a csata teljes erővel tombolt, azt látták, hogy a mieink
közül valaki támadásba lendül, egy szál magában egy egész üteg
ellen. Egy ágyúgolyó leszakította a fejét, ami röptében, a mező fölött
rettenetes, gúnyos kacajt hallatott. Úgy megijedtek, hogy
megfutamodtak, és elveszítették a csatát.
A tizedest halála után kitüntették hősiességéért, bár a társai azt
állították, hogy egy viccen nevetett, amit előző nap meséltek neki a
szálláshelyen. A tizedes csak másnap értette meg a viccet, ezért
nevetett a feje.
Én vagyok az egyetlen, aki tudja az igazságot. De esküm kötelez,
nem fedhetem föl.
Mihályi Zsuzsa fordítása