47
Elővigyázatlanság
Odajött hozzám, leült és elkezdte:
- Disznó vagyok.
- Valóban – feleltem.
Bizonytalanul sandított felém, nem tudta, tréfálok-e vagy komolyan
mondom. Úgy döntött, biztos csak tréfálok, és folytatta:- Aljas ember vagyok. Magam sem tudom, hogy ennek aljas
jellemem vagy hülyeségem az oka. - Miért ne lehetne ez is meg az is? Pontosan olyan aljas vagy, mint
amilyen hülye.
Most már nem bizonytalanul, hanem döbbenten nézett rám. De
miután a hátam mögött lévő tükörbe pillantott, megakadt benne a
tekintete, s szemében a döbbenetet mély érdeklődés váltotta fel.
Előhúzott egy fésűt a zsebéből, és megfésülködött. - Örülök, hogy őszinte vagy... – folytattam ezúttal én. – Már azt
hittem, képtelen vagy rá. Olyan vagy, amilyen, de legalább tisztában
vagy vele.
Elrakta a fésűt, de az volt az érzésem, hogy fésülködés közben nem
nagyon figyelt rám, sőt arról is megfeledkezett, amit korábban
mondtam, mert így szólt: - Ne tagadd! Fogalmad sincs, mennyi disznóságot műveltem az
életben. - Eszem ágában sincs tagadni. Régóta ismerlek, és ugyanaz a
véleményem rólad, mint neked. - Disznó! Aljas! Rohadék!
A tenyerébe temette az arcát és felzokogott. - Ne hagyd ki azt se, hogy kretén, tuskó, hülye.
- Esetleg idegbeteg? – vetette fel, miközben kipillantott az arca elé
tartott ujjai mögül. - Á, csak közönséges hülye.
- Vagy skizofrén... Az isteni téboly megszállottja. A társadalom
nem érti az ilyet. - Ugyan! Degenerált, ez minden.
- De hát ezek a disznóságok... Nem gondolod, hogy inkább valami
rendkívülit sejtetnek? Tudod, egy Nietzsche, egy Dosztojevszkij,
- Aljas ember vagyok. Magam sem tudom, hogy ennek aljas