Majd föl a földre megint, lankadt léptekkel, elindul,
s fáradtsága, amíg vezetőjével cseveg, enyhül.
Rettenetes tájban míg járt-kélt, éji homályban,
"Légy istennő," szól, "vagy csak kedveltje az égnek,
nékem örökké isten léssz: mim van, s mi vagyok, mind
csak teneked köszönöm: terein ki vezetsz a halálnak,
és aki visszavezetsz, hogy láttam már, a halálból.
Éppenezért, e sok érdemedért, ha a légre fölérek,
templomot és tömjént kapsz tőlem, tiszteletemként."
Ránéz most, és mély sóhajjal mondja a jósnő:
"Nem vagyok istennő, tömjénes tiszteletedre
emberi főt ne akarj méltatni; de hogy sose tévedj:
Phoebus igért nékem végnélküli életet egykor,
hogyha kitárom a szűzességem vágya tüzének.
Bízik, hogy megadom, kincsekkel is ostromol, így szól:
»Válassz, cumai szűz; válaszd, mire vágyik a szíved:
és a tiéd!« Homokot fogtam markomba, mutattam:
»Mennyi a szem«, szóltam, »most itt, e homok-sokaságban,
éppoly sok születésnapot!« ez volt vágyam, a balga;
és örökös fiatalságot nem kértem e korhoz.
Ezt meg is adta, s örök fiatalság lesz vele részem,
hogyha szerelmét elviselem. Nem vágyom e kegyre,
és maradok hajadon. De az élet jobb fele eltűnt,
s lám, itt van remegő lábakkal a gyönge öregség,
és ez nem mulik el. Hétszázadik évem is elszállt,
látod; csakhogy a por számát kell így is elérnem:
háromszáz aratást látnom, s ugyanannyiszor újbort.
Jő az idő, amikor szép szál testem kicsivé lesz,
mert nagy idő múlik el; vénkor zsugorítja-emészti,
csöpp súllyá csökkenti, s utána nem is hiszi senki,
hogy tetszettem az istennek; s tán ő maga, Phoebus,
föl sem is ismer majd, vagy igen, s letagadja szerelmét.
Úgy elváltozom én! Ki se fog láthatni, de hangról
rám ismernek: a sors hangom meghagyja tovább is.
ACHAEMENIDES POLYPHEMOSNÁL
Míg meredek sétája során így szólt a Sibylla,
Styx tava tájáról hágott euboeai várba
trójai Aeneas; s áldoz, mint illik; a partra
tér azután, melynek dajkája nem adta nevét még.
És ugyanitt állt meg, sok kínnak-búnak utána,
Neritius Macareus, követőd, leleményes Ulixes;
ez ráismer Achaemenidesra, kit Aetna hegyének
aljában hagytak; s váratlan látva, hogy él még,
szól ámulva: "Milyen véletlen, vagy melyik isten
őriz, Achaemenides? Barbár gályára görög, te,
hogy jutsz? És mely föld fele fut gályátok az áron?"