az infrastruktúra összeomlik?
És egy kapcsolódó kérdés: Mi az a stratégiai paritás, amiről ma még beszélünk? Ez valami
külföldi ostobaság, amit a szovjet vezetők választottak, akik kisebbrendűségi komplexusuk
és 1941. június 22. szindrómájuk miatt beszippantották népüket egy kimerítő fegyverkezési
versenybe? Úgy tűnik, hogy mi már válaszolunk erre a kérdésre, még akkor is, ha még
mindig az egyenlőségről és a szimmetrikus intézkedésekről szóló beszédeket ontjuk
magunkból.
És mi ez a fegyverzetellenőrzés, amit sokan eszköznek tartanak? A gazdagabb gazdaság
számára előnyös, drága fegyverkezési verseny megfékezésére, az ellenségeskedések
kockázatának korlátozására tett kísérlet, vagy valami több - a verseny, a fegyverkezés
fejlesztésének és az ellenféllel szembeni felesleges programok folyamatának legitimálására
szolgáló eszköz? Erre nincs egyértelmű válasz.
De térjünk vissza az egzisztenciálisabb
kérdésekhez.
Valóban a demokrácia a politikai fejlődés csúcsa? Vagy csak egy újabb eszköz, amely
segít az eliteknek a társadalom irányításában, ha nem Arisztotelész tiszta demokráciájáról
beszélünk (amelynek szintén vannak bizonyos korlátai)?
Sok eszköz van, amelyek a társadalom és a körülmények változásával jönnek és mennek.
Néha elhagyjuk őket, hogy aztán visszahozzuk őket, amikor eljön az ideje, és külső és belső
igény van rájuk. Nem a határtalan tekintélyelvűségre vagy monarchiára szólítok fel. Úgy
gondolom, hogy a központosítással már túlzásba vittük, különösen az önkormányzati
szinten. De ha ez csak egy eszköz, nem kellene-e abbahagynunk a színlelést, hogy
demokráciára törekszünk, és egyenesbe tenni: személyes szabadságjogokat, virágzó
társadalmat, biztonságot és nemzeti méltóságot akarunk? De akkor hogyan igazoljuk a
hatalmat a népnek?
Az államnak valóban az a sorsa, hogy kihaljon, ahogyan azt a marxisták és a liberális
globalisták hitték, amikor a transznacionális vállalatok, a nemzetközi civil
szervezetek (mindkettő államosításon és privatizáción ment keresztül) és a nemzetek
feletti politikai testületek szövetségéről álmodoztak?
Meglátjuk, meddig maradhat fenn az EU a jelenlegi formájában. Megjegyzem, nem azt
akarom mondani, hogy nincs értelme a nemzeti erőfeszítések összefogásának a nagyobb jó
érdekében, mint például a drága vámkorlátok lebontása vagy a közös környezetvédelmi
irányelvek bevezetése. Vagy nem jobb, ha a saját államunk fejlesztésére és a szomszédaink
támogatására összpontosítunk, miközben nem veszünk tudomást a mások által okozott
globális problémákról? Nem fognak velünk packázni, ha így viselkedünk?