Jonathan Franzen - A világ végének vége

szakértője, és én tőle tudom, hogy a tenger felől Albánia felé
közeledő darvak életkor szerint két csapatra oszlanak. A felnőtt
madarak nagy magasságban folytatták a repülést, míg a
tapasztalatlan, egyéves madarak, megpillantva maguk alatt a
vonzó tájat, leszállnak, amíg lövések nem dörrennek – mert
mindig áll ott valaki egy puskával –, akkor aztán újra
felemelkednek a magasba, és a nyomába erednek felnőtt
társaiknak.
– A Szaharából jönnek – mondta Schneider-Jacoby –, és még
kétezer méter magas hegyeket kell átrepülniük. Nagy szükségük
lenne a pihenésre. Talán még van annyi energiájuk, hogy
átszeljék a hegyeket, de a szaporodáshoz valószínűleg már
gyengék lesznek.
Montenegróban, közvetlenül az albán határ túloldalán,
Schneider-Jacoby elvitt az Ulcinj városa melletti óriási sólepárló
medencékhez. A legutóbbi időkig a montenegrói vadászok
éppúgy eltakarították a madarakat ezekről a
lepárlómedencékről is, mint az albánok a csupán néhány
kilométernyire elterülő albán „természetvédelmi” területekről,
ám egy nonprofit szervezet, a Montenegrói Madárvédelmi
Kutatóközpont lehetővé tette egy – egyetlenegy! – vadőr
alkalmazását, akinek jelentenie kell a vadorzókat a
rendőrségen, és ennek látványos következményei lettek:
ameddig a szem ellát, madarak lepik el a tájat, gázlómadarak és
vadkacsák ezrével, amint buzgón táplálkoznak. A tavaszi
vonulás mindig lenyűgöző látvány, de ehhez foghatót még
sohasem láttam.
– Eurázsia nem engedheti meg magának, hogy Albánia ilyen