türelmével”, némileg megrövidítette a leltárt. A novella
főszereplője később részt vesz egy Evangeline nevű részeges
csavargónak a boncolásán, aminek a leírása már nyolc oldal
terjedelmű, és részben nagyon is szakszerű, részben azonban
éppenséggel lírai, de egyetlen fölösleges szó sincsen benne:
Mennyire olyan az emberi test, mint egy könyv!
Mindnyájan a testünk által írjuk meg az
élettörténetünket, a legteljesebb hűséggel rögzítve, hogy
mi történt velünk, és hogy mit tettünk az életünk során.
Evangeline mája külön fejezet volt, és a „Mindaz, amire
vágytam” címet viselte. Rövid volt, de érzelmes. „Azt
akartam, hogy szeressenek, melegségre vágytam, meg
egy kis bódulatra, és boldog szerettem volna lenni” –
írta Evangeline. „A nagy Kék túlnanban akartam élni. A
kék égben és a napban. Önmagamé akartam lenni.
Mindent megkaptam, amire vágytam.” – A kórboncnok
meg csak nyiszálta, egyre csak nyiszálta.A Szivárványos történetek után a The Atlast (Az Atlasz)
szeretem a legjobban Bill könyvei közül. Döbbenetesen sűrű a
novellák szövege, és nemcsak az életveszély miatt, amit az író
vállal, és nem is csak az elszántsága miatt, hogy személyesen is
át akarja élni a velünk történő történelmet, de főleg azért, mert
közben szüntelenül az értelmet és a rendet keresi ebben a
félelmetes és bonyolult világban. A világot a vállain hordozó
Atlasz valójában nem más, mint a Művész, ahogy a
romantikusok és a modernek elképzelték: a mindent magába
olvasztó szubjektum. Bill pedig, sokkal eltökéltebben, mint