Jonathan Franzen - A világ végének vége

(BlackTrush) #1

Wharton pedig, nagyjából ugyanúgy, ahogy meg se próbált
kedves lenni az emberekkel a saját életében sem, Lily kedvéért
sem veti be a szokásos regényírói trükköket a hősnője
megkedveltetésére – egyetlen jelenet sincs a könyvben,
amelyben elkényeztetné. De akkor meg miért olyan letehetetlen
olvasmány Lily története?
Az egyik oka az, hogy nincsen „elég” pénze. Közben
éppenséggel az sem teszi rokonszenvesebbé, hogy mire kellene
neki a pénz – szépen és divatosan kell öltözködnie, és nagy
tétekben kell játszania a bridzsasztaloknál, hogy kifogjon
magának egy olyan férfit, aki majd lehetővé teszi a számára,
hogy az élete hátralevő részében is divatosan öltözködhessen és
nyugodtan kártyázhasson –, a regénynek mint műformának
azonban már Balzac óta az adja az egyik legfőbb vonzerejét,
hogy az olvasók meglepő mód mindig készek a magukévá tenni
a hősök anyagi gondjait. Amikor azáltal, hogy hosszú,
romantikus sétát tesz Seldennel, Lily eljátssza az esélyét, hogy
feleségül menjen a dúsgazdag, de nevetségesen unalmas és
prűd Percy Gryce-hoz, aki mellett a sivárabbnál is sivárabb
házasság várt volna rá, az olvasó szinte szeretne rákiáltani,
hogy „Te ostoba lány! Ne tedd! Menj vissza a házba, és kösd meg
az alkut Gryce-szal!”. A pénz a regényekben olyan hatalmas
erejű rendezőelve a valóságnak, hogy azt a vágyunkat is
félresöpri, hogy a szereplők boldogan éljenek, míg meg nem
halnak, Wharton pedig mindvégig a rá jellemző könyörtelen
következetességgel alkalmazza ezt az elvet, újra meg újra
szorítva egyet a Lilyt kínzó pénztelenség csavarján, mintha
legalábbis szövetségre lépett volna a természet

Free download pdf