Jonathan Franzen - A világ végének vége

(BlackTrush) #1

madarakat a hajó nyomdokvizétől. Egy halászhajó csupán
egyetlen madárijesztő kötéllel is 99%-kal csökkentheti az
albatroszok veszteségeit. Mivel azonban a halászhajók horgai a
felszín közelében maradnak a madárijesztő kötelek mögött is,
Dél-Afrika további óvintézkedéseket is előírt: vagy súlyokat kell
akasztani a horgokra, vagy csak sötétedés után szabad
kihelyezni a zsinórokat, amikor a madarak már többnyire
elülnek, vagy nem veszik észre a csalihalat.
Wanless és a felesége, Andra Angel, aki a BirdLife
albatroszcsapatát vezeti, már több mint tíz éve dolgozik szoros
együttműködésben a hatóságokkal és a dél-afrikai
halászflottával. Ma már minden, dél-afrikai vizeken
tevékenykedő halászhajónak kötelező gyakorlatokon
elsajátítania a madárvédő módszereket, Wanless és Angel pedig
igyekszik jó viszonyt kialakítani minden hajóskapitánnyal.
– A különféle műszaki újdonságokkal nem megyünk semmire



  • mondta Wanless –, csak úgy lehet eredményt elérni, ha
    megnyerjük az embereket. – Wanless és Angel erőfeszítéseinek
    köszönhetőn Dél-Afrikában a tengeri madarak becsült
    vesztesége, ami 2006-ban évi harmincötezer volt, mára
    mindössze háromezerre csökkent. A szomszédos Namíbia
    halászflottájánál pedig húszezerről csupán ezerre csökkent ez a
    szám.
    A tengeri madarak védelméhez azonban nem elég
    rendeleteket hozni. A halászhajók ellenőrzésére is szükség van,
    és az anyagi ösztönzés is sokat segítene. Bár a horoggal dolgozó
    halászoknak legalább egy jó okuk biztosan van rá, hogy
    kevesebb madarat fogjanak – („Szívesebben fognak tízezer

Free download pdf