hogy ha hatot leeresztünk a vízbe, kettővel biztosan fogunk
valamit a lámpája miatt.
Elvileg nem elképzelhetetlen, hogy ha általánossá válik a
horogtok használata, ha a halászhajókat kötelezik a
madárijesztő kötelek alkalmazására, és ha csak egyszerűen
betiltják a függőhálós halászatot (ahogy Dél-Afrika már
megtette), a világtengerek újra biztonságosak lesznek a tengeri
madarak számára. Egyelőre azonban globális szinten
kétségbeejtő a helyzet. Wanless és Angel felvette a kapcsolatot
Dél-Amerika, Korea és Indonézia halászati területeivel is, és
nem teljesen eredménytelenül, de Kína és Tajvan halászflottái,
melyek együttvéve a világ mélytengeri halászhajóinak
kétharmadát teszik ki, alig vannak tekintettel a tengeri
madarakra, vagy éppenséggel semennyire sem, miközben olyan
piacokon értékesítik a zsákmányukat, amelyek közömbösek a
halászat fenntarthatósága iránt. Wanless becslése szerint
évente körülbelül háromszázezer tengeri madár, közte százezer
albatrosz pusztul el csak a vonóhorgos halászatban. Ez még egy
olyan nagy létszámú faj, mint a szürke vészmadár esetében is
súlyos érvágás. Egyes albatroszfajokat viszont, melyek lassan
érik el az érettséget, és csak kétévente tojnak, egyenesen
kipusztulás fenyeget. Van azonban még egy, a modern halászati
módszereknél is halálosabb veszély.
Gough szigete, egy hatvanöt négyzetkilométeres, vulkáni
eredetű sziklatömb, amely az Atlanti-óceán déli részén