gimnazistaként másnap iskolába menni, miután az ember
döntő gólt szerzett a bajnoki meccsen. Negyven évig ahhoz
edződtem hozzá, hogy nagyobb közösségekben mindig én
vagyok az, akivel valami baj van. A csapat hősének lenni, ha
csak egyetlen napra is, zavarba ejtő újdonság volt a számomra.
Az jutott az eszembe, vajon azzal, hogy minden közösségből
kihúztam magam, nem maradtam-e le valami nagyon fontos
emberi dologról.
A nagybátyám, aki repülőtiszt volt, és ma már Arlingtonban
fekszik a bajtársai közt, egész életében közösségi ember volt.
Walt mindig is lelkes lokálpatrióta volt, elkötelezett híve
szülővárosának, a minnesotai Vas-hegységben fekvő
Chisholmnak, ahol szegényes körülmények között felnőtt.
Főiskolás korában jéghokizott, aztán a második világháborúban
bombázópilóta lett, és harmincöt bevetésen vett részt Észak-
Afrikában és Dél-Ázsiában. Autodidakta módon tanult meg
zongorázni, de hallás után is minden népszerű számot le tudott
játszani; golfjátékosként pedig eklektikus volt a stílusa. Két
emlékiratot írt, melyeket az élete során szerzett számos
nagyszerű jó barátjának szentelt. Politikai rokonszenveit
tekintve liberális demokrata volt, bár feleségül meggyőződéses
republikánus asszonyt választott. Nagyon jól el tudott
beszélgetni szinte bárkivel, és én nagyon jól el tudtam képzelni,
hogy anyám előtt milyen gondtalan, derűs élet lebeghetett,
amikor arra gondolt, hogy az apám helyett egy olyan rendes,