Jonathan Franzen - A világ végének vége

embert, aki számított neki az életben, és örökre foglya lett a
dermesztő, posztumusz monomániájának, Waltnak nem volt
más választása, mint visszatérni hozzá, hogy attól fogva az ő
ápolásának szentelje az életét.
Megértettem, hogy Gail halála nem csak „tragikus” volt, a szó
szokványos értelmében. Hanem átitatta az igazi, nagy tragédiák
végzetszerűsége is, amit aztán csak megtetézett az a
huszonvalahány év, amit Walt arra áldozott, hogy Frant
hallgassa, s amit csak az iránta érzett gyengéd és gondoskodó
szeretet enyhített. Walt tényleg nagyon rendes ember volt. A
szíve tele volt szeretettel, s ő minden szeretetét megtört
feleségének ajándékozta, engem pedig nemcsak a tragédiájuk
rendített meg, hanem a dráma főhősének egyszerű embersége
is. Továbbá el is csodálkoztam. Amióta csak az eszemet tudtam,
ott volt mindenki szeme előtt, az apám családja szigorú
erkölcsiségének és svéd zárkózottságának kitéve ez a teljesen
normális, rendes ember, akinek nőügyei voltak, és Baltimore-ba
járt a barátaival, aztán meg férfiasan tudomásul vette a sorsot,
ami neki jutott. Nem tudom, hogy az anyám is meglátta-e benne
azt, amit én, és ugyanazt szerette-e benne, amiért én
megszerettem.
Másnap délután Walt barátja, Ed telefonált, és arra kérte,
menjen át hozzá az indítókábeleivel. A házhoz érkezve ott
találtuk Edet az utcán, egy hatalmas amerikai autó mellett állt.
Ed úgy nézett ki, mint egy félhalott – az arca sárga volt, és alig
állt a lábán. Azt mondta, hogy egy hónapig betegeskedett, de
most már sokkal jobban van. Aztán amikor Walt csatlakoztatta
a kábeleket a kocsijához, és arra kérte Edet, hogy próbáljon meg