én meg is ígértem neki, hogy megteszem. Mindazonáltal most,
utólag úgy érzem, soha nem voltunk közelebb egymáshoz, mint
akkor, amikor rám üvöltött az indítókábel miatt. Volt valami
nem egészen természetes abban a kifakadásban. Olyan volt,
mintha elfelejtette volna – talán attól, hogy Ed és a kocsija is
olyan nyilvánvalón a végét járta, vagy talán attól, hogy
valamiképp rám vetült az anyám iránti szeretete –, hogy
nekünk kettőnknek tulajdonképpen nem volt közös
történetünk; életünk során összesen sem töltöttünk el együtt
többet egy hétnél. De akkor úgy üvöltött rám, ahogy egy apa
szokott rákiabálni a fiára.
Kaliforniai barátnőmnek igaza volt, amikor félt az antarktiszi
időjárástól; valójában sokkal hidegebb volt az idő, mint ahogy
vele megpróbáltam elhitetni. A pingvinek tekintetében viszont
nekem volt igazam. Már az Antarktiszi-félszigeten is szép
számmal láttunk pingvineket, de aztán amikor innen észak,
majd kelet felé fordult az Orion, és elhajóztunk egészen Déli-
Georgia szigetéig, egyszerűen hihetetlen látványban volt
részünk. Déli-Georgia a fő költőhelye a királypingvinnek, amely
majdnem ugyanolyan magas, mint a császárpingvin, de még a
császárénál is szépségesebb a tollazata. Nekem már megérte
eljönnöm erre az útra, sőt egyáltalában erre a bolygóra
születnem, csupáncsak azért is, hogy királypingvineket
láthattam a természetes környezetükben. Mi tagadás, szeretem
a madarakat. Azt hiszem, hogy egy másik bolygóról érkező