Jonathan Franzen - A világ végének vége

(BlackTrush) #1

Tizenöt évvel később, amikor már mögöttem volt a házasság is,
meg a válás is, építettem magamnak egy kis lakást a
Százhuszonötödik utcában, egy padlástérben, hogy legyen hol
dolgoznom, és Tom példáját követve saját kezűleg állítottam be
a gipszkarton válaszfalakat, de még a villanyszerelést is magam
végeztem. Időközben a pénzzel is jobban megtanultam bánni,
és sikerült is elcsípnem egy olcsó harlemi tetőteret, mivel akkor
már nem féltem a várostól. Összebarátkoztam a házban lakó
ősharlemiekkel, valamint munka után nyugodtan bemehettem
a városba, és teljes biztonságban sétálgathattam a barátaimmal
az ábécés utcákban is, melyeket akkoriban kezdtek el
gyarmatosítani fiatal fehér házaspárok. Aztán idő jártával a
Harlemben írott könyvem jövedelméből vásároltam egy
társasházi lakást, és immár abban a helyzetben voltam, hogy
fiatal barátaimat és rokonaimat olyan helyekre vigyem
vacsorázni, amelyeket ők nem engedhettek volna meg
maguknak.
A városon belül húzódó határ átjárhatóbb lett, legalábbis az
egyik irányban. A fehérek az ingatlanárak révén szereztek
érvényt a hatalmuknak, meg rendőri fellépéssel. Visszatekintve
olybá tűnik, hogy a fehérek félelmében az volt a
legmeghökkentőbb, hogy milyen nehezen múlt el. Minden
hibám és tévedésem közül, amit huszonegy éves koromban
New Yorkban elkövettem, most utólag azt bánom a legjobban,
hogy nekem akkor az eszembe se jutott, hogy azok a fekete New
York-iak, akiktől annyira féltem, talán még nálam is jobban

Free download pdf