tudnak alkalmazkodni hozzá. A varjak és a sirályok még
megélnek a szemétdombjainkon, a rigók és gulyajárók jól
laknak a madáretetőknél, a vörösbegyeket és bülbülöket
eltartják a városi közparkok. De a madárvilág többségének a
jövője azon múlik, hogy teszünk-e valamit a megmentésükért.
Nos, vannak-e olyan értékesek, hogy érdemes legyen
erőfeszítéseket tennünk az érdekükben?
Ma, a késő antropocén korban, értéken szinte kizárólag
gazdasági érteket értünk, olyasmit, ami hasznosítható az ember
számára. És kétségtelen, hogy sok madár kártékony rovarokat
és rágcsálókat eszik. Mások létfontosságú funkciókat töltenek be
- a növények beporzásával, a magvak elterjesztésével, vagy
azzal, hogy élelemül szolgálnak ragadozó emlősök számára –,
kiváltképp olyan ökoszisztémákban, melyek máig fennmaradt
vad állapota turisztikai értéket képvisel, vagy a szén-dioxid
lekötésével hajt hasznot. Azt az érvet is hallani, hogy a
madárfajok olyan szerepet töltenek be, mint a szénbányászok
kanárija, mivel jelzik az ökológiai veszélyeket. De vajon valóban
a madarak eltűnésére van szükség ahhoz, hogy felfedezzük egy
lápvidék súlyos szennyezettségét, az erdők kiirtását vagy
felégetését, egy ívóhely elpusztítását? Sajnos, azon a szomorú
tényen semmi sem változtat, hogy önmagukban a vad madarak
sohasem lesznek elég fontosak – gazdasági szempontból. El
akarják enni előlünk az áfonyát.
A madarak valójában az erkölcsi értékeinket fenyegető