korlátainkat –, amit háborúk és népirtások eddig is sokszor
megcsúfoltak már, a klímaváltozás problémájától most végképp
megfeneklett.
Azt hittem, hogy a Reason in a Dark Time nagyon elkeserít
majd, de nem ez történt. A klímaváltozás egyik leglenyűgözőbb
vonása az időn és téren átnyúló hatalmassága. Jamieson viszont
azzal, hogy megmagyarázza eddigi kudarcainkat, és kétségeket
kelt a tekintetben, hogy újabb próbálkozásaink sikeresebbek
lesznek-e, emberi léptékűvé teszi a problémát. „Mindig azt
halljuk, hogy az emberiség történetének fordulópontjához
érkeztünk, és hogy ez az utolsó pillanat, amikor még
beavatkozhatunk az eseményekbe – írja bevezetőjében a szerző.
- Csakhogy az emberiség történetének minden egyes pillanata
fordulópont, és mindig épp az utolsó pillanat, amikor még van
esélyünk beavatkozni egy bizonyos folyamatba.”
Ezek a gondolatok jártak a fejemben, és ezért háborított fel
annyira, amikor bizonyos minnesotai madárvédők
erőfeszítéseivel kapcsolatban azt olvastam, hogy semmi
hasznuk. Nem mintha nem számítana, hogy a Föld
hőmérséklete két vagy hat fokkal nő-e az évszázad végéig, vagy
hogy a világtengerek vízszintje fél méterrel vagy hét méterrel
emelkedik-e; nagyon is sokat számít. Természetesen nem
szabad bírálnunk semmilyen alapítvány vagy NGO ígéretes
próbálkozásait a globális felmelegedés mérséklésére, vagy a
hozzá való alkalmazkodás segítésére. A kérdés valójában az,
hogy vajon minden környezetvédő köteles-e a klímaváltozást a
legfontosabb problémának tekinteni. És hogy vajon van-e
értelme gyakorlatilag vagy erkölcsileg azzal foglalkozni –