Jonathan Franzen - A világ végének vége

aranyláz nemcsak ökológiai katasztrófához vezet, de emberi
tragédiákhoz is; széles körben terjednek a higanymérgezésről
és az emberkereskedelemről szóló hírek, a perui kormány
azonban mit sem tesz ez ellen, mert a bányászok sokkal többet
keresnek, mint amennyit azokon az elszegényedett vidékeken
kereshetnének, ahonnan idevándoroltak. Az olyan
szervezeteknek, mint az Amazon Conservation, azonkívül, hogy
a helyiek szükségleteihez és lehetőségeihez igazítják a
tevékenységüket, a hihetetlenül bonyolult politikai
viszonyokkal is meg kell birkózniuk.
Costa Ricában találkoztam egy hetvenhat éves biológussal,
Daniel Janzennel, aki szinte a fél életét ezzel töltötte. Janzen és a
felesége, Winnie Hallwachs a trópusi Amerika valószínűleg
legmerészebb és legsikeresebb környezetvédelmi projektjének,
az Área Conservación de Guanacastének (ACG) az életre hívói.
Amikor Janzen és Hallwachs 1985-ben nekilátott, hogy
megvalósítsa a tervét, számos kedvező körülmény segítette a
munkájukat. Costa Rica stabil demokrácia volt, területének
egynegyedén nemzeti parkok és rezervátumok működtek
általános nemzetközi elismerés mellett, az északon elterülő,
nem esőerdővel borított Guanacaste pedig ritkán lakott,
mindentől távol eső tartomány volt, amely nem vonzotta a
mezőgazdasági befektetőket. Mindazonáltal figyelemre méltó,
hogy sikerült egy olyan rezervátumot létrehozniuk, amely a mai
követelményeknek is megfelel – hatalmas kiterjedésű, jó
viszonyt ápol a lakossággal, továbbá tartozik hozzá tengeri
élőhely, karibi esőerdő és egy vulkanikus hegyvidék száraz
lejtői is –, hiszen csak két, nem épp gazdag tudósról van szó, a