Jonathan Franzen - A világ végének vége

guanacastei rovarpopuláció, és gondolt is rá, hogy ír erről egy
tanulmányt, de mi értelme lenne? Csak elszomorítaná az
embereket. A különféle rovarfajok kipusztulása máris súlyos
csapás a madarakra, melyek ezeket fogyasztják, és a
növényekre is, melyek arra szorulnak, hogy beporozzák őket; a
folyamat pedig a felmelegedéssel párhuzamosan nyilván
folytatódni fog. Janzen szemében azonban a felmelegedés
egyáltalán nem kérdőjelezi meg az ACG tevékenységét. „Ha
maga lenne a világ egyetlen Rembrandtjának a tulajdonosa –
mondta –, és valaki összeszabdalná egy késsel a vásznat... maga
mit csinálna? Kidobná a szemétbe?”
Látogatásom egybeesett annak a fontos műszaki újdonságnak
a bejelentésével, hogy cellulózból is lehet etanolt előállítani. A
klímaváltozás szemszögéből nézve a gazdaságos bioüzemanyag-
termelés lehetősége ellenállhatatlanul vonzó, Janzen szemében
azonban inkább katasztrófának tűnik. Costa Rica leggazdagabb
termőföldjein már így is monokultúrák uralkodnak. Mivé lesz
az ország, ha az új telepítésű erdők benzinje hajtja majd az
autókat? Amíg a klímaváltozás hatásainak mérséklése minden
másnál fontosabb a környezetvédelemben, addig a föld
egyetlen tája sincsen biztonságban. Akárcsak a globalizmus, a
klimatizmus is elidegenít. Az amerikaiak ma mérhetetlenül
nagy távolságban élnek azoktól az ökológiai károktól,
amelyeket a fogyasztói szokásaik okoznak, de még ha a jövő
fogyasztói jobban a tudatában lesznek is az ökológiai
lábnyomuknak, és garantáltan zöld üzemanyagot fognak
tankolni, az elidegenedettségükön ez mit sem változtat majd. A
földkerekség teljes denaturalizálását csak úgy tudjuk elkerülni,