Jonathan Franzen - A világ végének vége

abban kevesebb az élet, és így a halál is. Persze az erdőben is
mindenhol halál volt körülöttem, érezhetően több halál, mint
egy elővárosban vagy egy szántóföldön – a jaguárok
szarvasokat öltek, a szarvasok facsemetéket, a darazsak
hernyókat, a boák madarakat, a madarak meg mindent, ami él
és mozog. Ámde éppen azért, mert ez egy élő erdő volt.
Globális perspektívából tekintve könnyen meglehet, hogy a
jövő nemcsak az én halálomat hozza majd el, hanem tartogat
egy ennél sokkalta nagyobb halált is, az általunk ismert világ
halálát. Az Amazon Conservation legalacsonyabban fekvő
kutatóállomásával, Los Amigosszal szemközt, a folyó túlpartján
másfél kilométernyi széles sávban irtják az erdőt az
aranybányászok. Az ACG területeit hatalmas, nagyüzemi
művelésű földek veszik körül, és parti települések, melyek az
ACG-nek köszönhetik a létezésüket is. Los Amigosban azonban
vannak quetzalok, tinamuk, dobosdarufélék és még ki tudja,
hányféle egyéb lény, amelynek a létezéséről a madarak jelenléte
tanúskodik. Az ACG területét borító erdőség harminc évvel
ezelőtt még nem létezett – ma harminc méter magas fák állnak
benne, ötféle nagymacska él itt, az óceán parti homokjában
tengeri teknőcök ásnak fészket maguknak, és papagájcsapatok
lakmároznak testvéries egyetértésben a gyümölcsfákon. Az
állatok nem tudnak köszönetet mondani nekünk, amiért élni
hagyjuk őket, és nyilván nem is viszonoznák a szolgálatainkat,
ha valamilyen okból helyet cserélnénk velük. Csakhogy nem is
nekik, hanem nekünk van szükségünk arra, hogy az életnek
értelme legyen.