Jonathan Franzen - A világ végének vége

digitális korban. Emberek és robotok interakcióinak
megfigyelése révén, majd interjúalanyait kifaggatva a
számítógépeikről és okostelefonjaikról, arra a megállapításra
jut, hogy az új technológiák lépésről lépésre idejétmúlttá teszik
a régi értékeket. Amikor emberi szolgáltatók helyett robotokat
alkalmazunk, vagy beszélgetés helyett írásban csetelünk,
először mindig azzal védekezünk, hogy ez is „jobb, mint a
semmi”, de aztán hamar eljutunk oda, hogy az újat valójában
már „jobbnak” is tartjuk – mivel tisztább és biztonságosabb,
mint a régi, és könnyebben kezelhető. Ezzel párhuzamosan
mindinkább virtuális helyettesítőik veszik át a valódi dolgok
helyét. A valóságban a robotok természetesen nem gondoznak
senkit, Turkle interjúalanyai azonban megdöbbentőn hamar
beérik azzal is, ha csak úgy érzik, hogy gondoskodva van róluk,
ahogy tulajdonképpen a közösségi média által nyújtott élményt
is jobban szeretik, mint a való világban létező közösségeket,
amelyekben a kapcsolatok mindenféle kockázatokkal járnak.
Turkle megfigyelései szerint az alanyai mélyen csalódtak az
emberekben, akiknek rengeteg hibájuk van, feledékenyek,
kunyerálnak és kiszámíthatatlanok – miközben a gépek meg
éppenséggel úgy vannak megalkotva, hogy ne ilyenek legyenek.
Reclaiming Conversation című új könyvében folytatja ezt a
kritikai vonalat, de a hangsúlyt nem annyira a robotokra
helyezi, mint inkább arra az elégedetlenségre, amit az új
technika az interjúalanyaiból kivált. Turkle ezt az
elégedetlenséget biztató jelnek tekinti, könyve pedig szinte
harci riadó: az a lelkesedés, amivel alávetettük magunkat a
digitális technológia uralmának, oda vezetett, hogy olyan