Jonathan Franzen - A világ végének vége

(BlackTrush) #1

Majd mivel a gyerekek a telefonjukkal vannak elfoglalva, a
szülők felhatalmazva érzik magukat, hogy akármennyit
nyomogassák a telefonjukat.” Turkle szerint a felelősség
egyértelműen a szülőket terheli. „Az ördögi kör
megszakításának legkézenfekvőbb módja megértetni a
szülőkkel a gyermekeik iránti felelősségüket.” Elismeri, hogy ez
egyáltalán nem könnyű; hogy vannak szülők, akik attól
tartanak, lemaradnak a gyerekeik mögött; hogy kisgyerekekkel
beszélgetni sok türelmet kíván, és hogy a szülői szeretet
kinyilvánítása sokkal könnyebb sok-sok fénykép készítésével, és
ezek kiposztolásával a Facebookra. De szemben az Alone
Togetherrel, amelyben még beéri a diagnózissal, a Reclaiming
Conversationben már a terapeuta intő hangján szólal meg. Arra
inti a szülőket, hogy fontolják meg, mi minden múlik a családi
beszélgetéseken – „a más ember iránti bizalom, és az önbizalom
kialakulása”, „az empátiára, illetve a barátságra és bensőséges
kapcsolatokra való képesség kifejlődése” –, és hogy lássák be,
maguk is mennyire ki vannak szolgáltatva a technika
igézetének. „Ez ellen nincs orvosság – mondja. – De óvakodjatok
a kísértéstől.”


A Reclaiming Conversation a leginkább talán afféle életvezetési
tanácsadónak tekintendő. Nagyon meggyőzően érvel amellett,
hogy a gyerekek jobban fejlődnek, a diákok jobban tanulnak, és
a dolgozók jobban dolgoznak, ha a mentoraik jó példával járnak
elöl, és alkalmat teremtenek meghitt, személyes interakciókra.

Free download pdf