NEGYVENNYOLCADIK JELENET
Tudománytalan kutatás
- Új rekord!
Szombat reggel van, Greta boldogan ront be a konyhába, kezében
lebegtet egy számokkal és oszlopokkal teli A4-es papírt. - Több mint egy százalék szól a környezetvédelemről vagy az
éghajlatváltozásról. A legtöbb persze csak rövid jegyzet vagy már korábban
is megjelent szöveg, de mégis.
Minden azzal kezdődött, hogy egy ismerősünk kijelentette, lassan már nem
képes újságot olvasni, mert annyi szörnyűség áll benne:
- Csak válság és válság. Háború, Trump, erőszak, bűnözés és
éghajlatváltozás.
Greta számára idegen volt a valóság ilyesféle leírása, de sokan mondták
ugyanezt: hogy annyi szörnyűséget olvastak az éghajlatváltozásról.
Lányunk viszont úgy találta, hogy soha semmit sem írtak a
környezetvédelemről és a fenntarthatóságról, és ezért határozott úgy, hogy
alaposabban utánajár a dolognak.
Azzal kezdte, hogy rendszeresen összeszámolta, hogy a négy legnagyobb
svéd napilap miről ír az internetes híroldalán – és miről nem.
Hány cikk foglalkozik az éghajlatváltozással és a környezetvédelemmel?
És hány olyan cikk jelenik meg, amely viszonylag közvetlen kapcsolatban
áll a téma ellentétével – például repülőutak, vásárlás, autók. Az eredmény
minden egyes alkalommal körülbelül ugyanaz volt. A cikkek 0,3-1,4
százaléka szólt a környezetvédelemről és az éghajlatváltozásról, míg a többi
lényegesen magasabb arányt képviselt.
Mikor az egyik legnagyobb svéd napilap úgy határozott, hogy felvállalja
az éghajlatváltozás témáját, amely majd át- és átszövi a szerkesztőség teljes