ÖTVENEGYEDIK JELENET
Ugyanaz a betegség, más tünetek
Mivel a svéd médiában egyetlen sort sem írtak a Sierra Leone-i
földcsuszamlásról, a Twitteren és az Instagramon keresztül azonnal
elkezdjük megosztani a riportot. De nagyon hamar visszapottyanunk a
hétköznapokba, mert megszólal a telefon.
Greta szomorú. Ma nem volt egyetlen órája sem, mert egyszerűen
egyetlen tanár sem jött el.
Még mindig több tantárgyból hiányzik tanár, és megint
válságmegbeszélésre kell mennünk az iskolába. Greta csalódott. Mert mikor
végre kapott egy jó tanárt az egységesített természettudományi tantárgyból,
akkor a tanár rövid időn belül leadta Greta osztályát, mert hétfőn és
pénteken szabadnapot akart.
- Azt mondják, hogy ez a sajátos nevelési igényű gyerekek iskolája, de
nem az – sóhajt Greta. – Ez a sajátos igényű tanárok iskolája.
Véget ér a kutyasétáltatás, indulunk haza, hogy megint nekiálljunk
telefonálni, hogy egyenesbe hozzuk a hétköznapokat. De az iskolaigazgató
épp a Fülöp-szigeteken van, és senki még csak arról sem tud semmit, hogy
két hét alatt négyszer változott az órarend, és hogy miért. - Engedd el, különben belebolondulsz – mondja Svante, amikor
kétségbeesett tekintettel nézek végig a délutáni napfényben úszó
Fleminggatanon. De nem tudom elengedni, mert ha elengedem, akkor
valaki másnak kell átvennie, de az a más nem létezik. Pontosan értem, mit
akar mondani, de képtelen vagyok elengedni – lehetetlen.
Este, amikor már mindenki más alszik, összekuporodom a kanapén, és sírni
kezdek, kisírom magamból mindazt a félelmet, amit a gyerekeknek nem
szabad meglátnia, amit magamban kell tartanom.