ÖTVENNYOLCADIK JELENET
„Másodlagos autizmus”
„Nagyon fontos, hogy szülőként ne uralkodjon el rajtunk is a diagnosztizált
állapot, mert akkor könnyen előfordulhat, hogy valaki »másodlagos autista«
lesz, és ha hagyjuk, hogy túl nagy szerepet kapjon az életünkben, akkor a
probléma csak egyre nagyobb lesz.”
Hát igen, köszönjük.
Ezt a figyelmeztetést már kezdetektől fogva hallottuk, sokkal korábban,
mintsem hogy sejtettük volna, hogy a diagnózis tényleg nem más, mint egy
diagnózis.
Számos veszekedésünk épp erről szólt. Én szeretem a kihívást, mindent
ki akarok kutatni, mindennek utána akarok járni. Lehetőleg tegnap. Svante
inkább vár, időt ad a dolgoknak. Ez a legtöbb családban így van, mondják a
pszichológusok, akikkel kapcsolatba kerültem.
Pontosan értjük, miről szól a „másodlagos autizmus”, és valóban így van.
De vannak olyan napok, amikor úgy döntünk, hogy nem értjük. Vannak
olyan napok, amikor egyszerűen fütyülünk a logikára. Na, nem mintha ettől
könnyebb lenne kezelni a dolgokat.
Egyszerűen arról van szó, hogy bizonyos napokon meghajlunk a
diagnózisok előtt, mert néha a diagnózisnak van igaza, és az, amit
normának, átlagosnak tartunk, az a rossz.