- Széles közönséget kell megszólítania és nagyon reménytelinek kell
lennie. - Hmmm – válaszolja Svante, és Greta szavai visszhangzanak a fülében:
egyetlen repülőút kiüti húsz év szelektív hulladékgyűjtését... – Azt hiszem,
a jelenlegi helyzetben nem érdekel minket egy reményekről szóló könyv.
Legalábbis olyan nem, amit épp most reménytelinek neveznek. - Ezt meg hogy érti?
- Szerintünk a jelen helyzetben a reményre van a legkevesebb szükség.
Mert ez azt jelentené, hogy továbbra is szemet hunyunk a válság
leglényegesebb pontjai felett. Ha könyvet akarunk írni az éghajlatról, akkor
elsősorban azt kell tudatosítanunk az emberekben, hogy vészhelyzetben
vagyunk, és hogy mit is jelent ez a vészhelyzet. A remény rendkívül fontos,
de az csak később jön, ez után. Ha kigyulladna a lakása, akkor minden
bizonnyal nem ülne le kényelmesen a konyhaasztalhoz, hogy részletesen
elmondja a családjának, milyen szép lesz, ha majd felújítják és átépítik
utána az egész lakást. Ha kigyullad a ház, és már lángokban áll a lakás,
akkor az ember tárcsázza a 112-t, mindenkit, akit csak tud, felébreszt, és
futni kezd a bejárati ajtó felé. - Igen, igen, de azért mégis azt hiszem, szükség van reményre –
makacskodik a főszerkesztő. – Például tudta, hogy ha minden autón
gondosan beállítanánk a megfelelő keréknyomást, több mint 100 000 tonna
szén-dioxidot takaríthatnánk meg? - Igen, ez így van – válaszolja Svante. – De mi nem erre akarunk
összpontosítani. Ha az emberek azt hiszik, hogy az ilyen egyszerű
megoldások valódi különbséget eredményeznek, akkor tulajdonképp azt
sugalljuk nekik, hogy mindenki élhet pontosan ugyanúgy, mint eddig.
Remek ötlet, hogy pumpáljuk fel gondosan az autó kerekét, de ez csak egy
csepp a tengerben, és ha azt a kevés odafigyelést, amit a klímaváltozás
kérdése kap, erre elpazaroljuk, akkor mindennek vége. - De ha az emberek azt hiszik, hogy mindennek vége, akkor egyszerűen
feladják a dolgot.
blacktrush
(BlackTrush)
#1