Természetesen a hőségről beszélnek. Meg arról, hogy ki mit mondott és
mit csinált a faluban. Négyen vannak, négy nő, egyikük délebbről jött.
Hälsingland tartományból. Úgy tűnik, ő bírja a legnehezebben a meleget, és
persze ezen viccelődnek.
- A legjobb, ha az ember ki sem dugja az orrát a házból – mondja az
irónia legcsekélyebb jele nélkül.
A beszélgetést közben elnyomja a felettük lévő helikopterleszállóról
induló vagy ott landoló gép motorzaja. A levegőben keveredik az
impregnált fa és a kerozin szaga a frissen főzött kávé illatával.
Kis idő múlva egy férfi érkezik, leül a nők mellé. Jól ismerik egymást. A
férfi helikopterpilóta, a beszélgetés ettől kezdve arról folyik, mi újság a
többi szállodában és a környező turistaházakban, menedékházakban. - Tegnap huszonöt fokot mértek a Kebnekaise-csúcson.
- Hallottátok, hogy már nem a déli csúcs Svédország legmagasabb
pontja, annyira elolvadt rajta a gleccserjég?
Ez nem újdonság.
Jól megy az üzlet a helikopterágazatban, de a férfi mégsem elégedett.
Azon töri a fejét, hogyan lenne még kifizetődőbb az üzlet mindenki
számára. Ha mondjuk alaposan csökkentené az árakat, akkor ugyan csak az
üzemanyag és a fenntartás térülne meg, de ha mindenki hozzájárulna ehhez
a költséghez, akkor sokkal több turistát tudnának kijuttatni a hegyek közé,
és a több ember természetesen sokkal több bevételt jelentene valamennyiük
számára.
Egyetértenek abban, hogy ez egy pompás ötlet.
Svanténak természetesen más a véleménye, de azt megtartja magának.
Svédországnak ez a része fizette meg mindennek az árát. Bányákat vájtak
a földjébe. Kiépítették és tönkretették a folyóit, letarolták az erdeit. És az
így nyert pénz mindig a déliek zsebébe vándorolt. És azok a zsebek csak
úgy dagadoztak.
Rettenetesen dagadoztak.
Greta és Svante elkészítik az útravalójukat, és összepakolják a napi túrához
szükséges holmit. Átmennek a szálloda előtti murvás részen. Roxy